A proletároknak.

Hazafi vagyok. Mégsem rohangálok kézigránátokkal a kezemben, nem töröm be a kirakatokat részegen, sőt, általában tudom, hogy hol a határ, amit nem lépek át. Erkölcsös életet élek, templomba járok, segítek az öregeknek, ha kérik, szemetet szedek, egyetemre készülök. Szeretek túrázni is,  az állatok és a növények egyaránt a barátaim és tudom, a természet legnagyobb ajándéka, hogy élhetek, és hogy életet adhatok, ha majd családom lesz. Az átlagos proletárnak mégis én vagyok a rossz, a gonosz, náci, aki semmihez sem ért. Azok pedig, akik gyerekeket löknek koncul maguk elé, hogy saját életüket védjék hős megmentők. Akik gyerekeket ölnek meg, hogy szerveikből bájitalt főzzenek, s ugrálva átkokat szórnak, s terjesztik az AIDS-t egzotikus emberek, akiket szeretni és megbecsülni kell. Idegen lettem saját hazámban csak azért, mert a régi rend értékeit hordom magamban, és viszem tovább. Kedves Magyarország, fel kéne ébredni!