Szakdolgozatot kellett írnom, témának pedig a Rákosi korszakot választottam. Azt, hogy milyen események, személyes élmények köthetők ehhez a korhoz Veszprémben és térségében. Ehhez pedig legjobb információs forrás nem más, mint, hogy felkerestem azokat az öregeket, akik tudnak és hajlandóak valamit mesélni.
Történetek:
- Kulák-sorsok.
A kulákok nagybirtokos gazdák voltak, akik így-vagy úgy hatalmas vagyonhoz jutottak. (Jó gazdálkodás, jó házasságkötés stb.)
Ők a kommunista rezsim szemében osztályidegenek voltak, ezért mielőbbi anyagi és fizikai megsemmisítésüket kezdték el ebben a korszakban Magyarországon. Ez az időszak nagyjából 1948-1953 közé tehető. Az ilyen nagybirtokos parasztgazdákat általában, ha szerencséjük volt, kisemmizték, és kiűzték az országból, vagy gyárakba kényszerítették, esetleg a helyi Szövetkezetbe. Ha sorsuk mostoha volt, gyakran integráló táborokba kerültek a Hortobágyra, Recskre, de akár Szibériába is. Egy magyarországi tábor a következőképpen nézett ki.
Istállókba, ólakba "szállásolták" el őket, amiből először is ki kellett pucolni az állati ürüléket, majd szalmából készíthettek fekhelyet maguknak. A ruhákat a falra akaszthatták, de ezek a helyek tele voltak patkányokkal, akik nem egyszer a falra is felmásztak, megrágták a ruhákat és a rabokat egyaránt. Általában takarmánynövényeket kellett gondozni, búzát, árpát, kukoricát. Tavasszal vetni, ősszel aratni. Pihenő télen sem volt. A halálozási arány majdnem olyan magas volt, mint a szibériai Kolimán, de a holttesteket itt máshogy tüntették el. Eisenberger Benjamin létrehozta a politikai rendőrséget, az ÁVH elődjét. Ezek pedig "nagytestű állatok ledarálásához szükséges" gépeket szereztek be. Ezek föld alatti cellákban működtek a Duna-parton, s a meghalt, vagy félhulla rabok testeitől szabadulhattak meg így. Ha valaki túlélte a táborokat haza akkor sem mehetett. A táborok bezárása után a rabokat kényszermunkahelyekre vitték, távol eredeti otthonuktól, családjaiktól, szeretteiktől. Soruk itt sem volt sokkal szebb, hiszen ugyanúgy istállókban, ólakban laktak, mint azelőtt.
2. Család-sorsok.
A háború után nem volt olyan magyar család, akinek ne lett volna katona a rokonságban. Rengeteg halott, sebesült, megtört nők, elárvult gyermekek. A szegénység már-már akkora volt, hogy ha elesett egy lovas katona, a gyerekeket kiküldték az éjszaka közepén, s a padlásokon lóhús, lócomb lógott. Ezt a helyzetet nem oldotta meg a szocializmus. Sok ember előtt elhúzták azt a mézesmadzagot, hogy ez az új világ maga lesz a megváltás, azonban hamar rá kellett döbbenni a valóságra. Ha valamilyen haszon állat megmaradt, azt államosították, a parasztnak már nem volt semmije, csupán etethette az állatot, tulajdonosa nem volt. Sok veteránt vittek el, mert védték a magyar hazát, de akadt rengeteg olyan is, aki félve a kegyetlen ÁVH-tól elégette saját fényképeit, emlékeit, nehogy megtalálják nála, s történetet kreáljanak hozzájuk. Ez az ú.n. koncepció.
3. Kollektív bűnösök.
A német nyelvű lakosságot, valamint a Felvidéken a magyar nyelvű lakosságot kollektív bűnösnek nyilvánították. Ez azzal járt, hogy aki 1940-es években németnek, ill. magyarnak vallotta magát elvesztette minden vagyonát, munkáját, otthonát, hazáját. A szlovák-magyar lakosságcsere értelmében majdnem 70 000 magyar került át a Felvidékről, szemben az alig 50 000 szlovákkal, aki oda települt. A magyarországi németek főleg a Vértesben, a Balaton északi partján, az Ormánságban, az Őrvidéken, Bácskán és Bánáton éltek. Őket vagonokba terelték, s maximum 20 kg-s poggyászukat engedték csak magukkal vinni az "új hazába". Az állataikat elvették, s az ú.n. Málenykij-robot erre vonatkozó részének értelmében levágták őket, s Oroszországba vitték a húst. - Ez történt mellesleg a magyarországi haszonállatok döntőtöbbségével is. Azért, hogy a húshiányt csökkentség "Argentínából hoztak tevehúst". Ez az elmondások szerint vörösebb volt, mint az átlagos, és olyan íze volt, mintha romlott lenne. Olyan volt, mint az emberi hús. -
A kitelepített emberek sokáig haza sem térhettek szülőföldjükre, s a rendszerváltás után már csak öregemberek voltak azok, akiket fiatalkorukban deportáltak. Így a legtöbb emberben fel sem merülhetett az a gondolat, hogy családjával hazatérjen.
Ez csak pár kiragadott történet volt, a rengeteg borzalom közül, amit abban a korban az emberek nap, mint nap átéltek. Testvér, gondolkodj! Ébredj fel! Te is ilyen jövőt akarsz magadnak és a gyerekeidnek? Tegyél ellene! Az igazsághoz vezető út a legnehezebb, hogy csak az igazak tudják végigjárni, de a célban ott van Nemzetünk felemelkedése!
Kitartás!
Vadalma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése