A mai kor szellemisége

Minap volt egy vitám, ami az önfeláldozás kapcsán jött elő. Rögtön szembetűnő volt a mai, modern nyugati típusú ember silány, szánalmas gondolkodása az élet-halál viszonyt, az értékeket és a minőséget illetően.

A legsúlyosabb probléma, az élet mindenek elé helyezése, de csak is gyávaságból, jellemtelenségből, önzésből. A japán kamikázék kapcsán kaptam olyan megnyilvánulásokat hogy „nem voltak normálisak” „értelmetlen volt a haláluk” és hasonlók. Ugyanígy az egykori Hitlerjugend derekas tagjai kapcsán hallhattam olyan válaszokat, hogy ártatlan gyerekek, akik fel se fogtak semmit és feleslegesen haltak meg, milyen élete lehetett volna, stb. Ebből azonnal kitűnik a mai zsidó mentalítás fertőzöttsége az emberek agyában.

Valójában, mint az már-már közhely a nemzeti oldalon a második világháború során leginkább világnézeti háború folyt. A zsidó irányítású kapitalista fogyasztói társadalom népbutító rendszere összefonódva a szintén zsidó érdekeltségű emberellenes kommunizmussal, a felsőbb értékeket képviselő nemzetiszocializmussal szemben. A materializmus harcolt az idealizmussal. Vagy akár mondhatni a sötétség a fénnyel. Sajnos a sátáni erők kerekedtek felül és a mai szánalmas elkorcsosult magából kifordult beteg világunk jöhetett létre. A hasonlóan szánalmas, beteg gondolkodású polgáraival.
De mi az alapvető különbség? Az élethez való hozzáállás. Míg a tengelyhatalmak (Német Birodalom és szövetségesei, Japán Birodalom) az életet nem célnak csupán eszköznek tekintették ahhoz, hogy valamely célt elérjünk földi életünk során. Addig a szövetséges ma is uralkodó hatalmak liberális, materialista filozófiájában az élet maga a létezés célja. És mivel az életet céllá tették, pontosan ezért is van halálra ítélve társadalmunk.

Míg a nemzetiszocializmus és más hozzá hasonló idealisztikus, az ember, a társadalom jobbítására létrejött ideológiák, azt a nemes szolgálatot teljesítik, hogy az embereknek célt ad, nemes célt, hogy egy jobb, helyesebb világot tűzzenek ki maguk elé célnak. Nincs is szebb és gyönyörűbb dolog valamiért élni, ami fontosabb saját létünknél adott helyzetben. Addig a mai modern filozófia a cél nélküli, értelmetlen és kilátástalan létezés tudatát teremtette meg az emberekben. Isten nélkül nem tud válaszokat adni az alapvető kérdésekre sem. Teljesen a fejetetejére állította az ember létezése óta meglévő ősi gondolkodásmódot. Így ne csodálkozzunk, ha az „ez az egy életünk van” filozófia miatt katasztrofális az emberek állapota. A magas alkoholizmus, a drogfogyasztás, a szexuális elkorcsosulások a rengeteg bűneset, mind ennek a kilátástalan létállapotnak az eredménye.

A másik fél a mára aljas, gonosz, velejéig romlott őrült náciknak bélyegzett fél, a polgárainak, rendet, biztonságot, és békét teremtett, emellett és ez a legfontosabb, életcélt adott, büszkeséget, hitet. Az emberi élet nem egy üres frázis volt, hanem megtöltötték nemes tartalommal mely az embert méltó szintjére emelhette volna. Közelebb Istenhez. Így a „nácikat” az ördöggel mára elterjedt hasonlat, eléggé nevetséges, és bizton állítom, hogy az ellenük harcolók és mai örököseik inkább állnak közelebb sátán szolgái hasonlathoz.

Az emberek abban a világban, hittek a felsőbb akaratban, abban hogy nekik ebben az életben céljuk van és helyük, és képesek voltak akár meghalni is, azért amiben hittek és jónak láttak. És pontosan ezért is becsülöm nagyra a japán kamikazékat vagy a német és szövetségeseik katonáit, különösen a Hitlerjugendet és a Werwolf csapatokat mert fiatalkoruk ellenére voltak hősök. A szüleik és a társadalom ezzel tisztában volt, büszkék voltak ezekre a hősökre. A japán szülők könnyes szemmel búcsúztatták halálba induló fiúkat és büszkeség keveredett lelkükben a keserű bánattal. De büszkék voltak, hogy fiúk meghal egy ügyért melyben holtig hiszi, hogy helyes. És ezeket az embereket lenézni és ostobának bélyegezni a mai gyáva, megalkuvó ember részéről a leggusztustalanabb dolog.

Akkoriban nem csak az életet illetően, de mindenben tudták mi az érték. A művészetekben, a zenében, a filmművészetben. Voltak idők mikor nem attól volt jó egy film, hogy sok effekt és robbanás volt benn silány szánalmas mondanivaló nélkülisége ellenére. Vagy, hogy alapvető emberi érzésekre és ösztönökre manipulálva keltenek olyan érzetet, mint ha valami jót látnának. A szerelem, a szexualitás és a fények, a számítógépes látvány világ mind ilyen manipulatív tényező, mint az ételekben az ízfokozó. A mai elektronikus zenéről és művészetekről ne is beszéljünk. Minden csak manipuláció és illúzió.
Kifordult ez a világ önmagából és elhagyta magát az ember. Túl mélyre süllyedtünk. Mert nem elég hogy elnyomás alatt élünk és a világ legnagyobb népirtását folytatják a fajunk ellen. De ezt észre sem vesszük hisz felfogásilag és szellemiségileg olyan mélyre süllyedtünk. És ez az igazi vereség, ez a szégyen. A mentális halálunk. Ami végett a saját sírunkat ástuk meg. És ezerszer szívesebben élnék egy nemzetiszocialista vagy bármely más idealisztikus birodalom polgáraként, ahol igazi emberhez méltó vagy akár azon túli szellemiség lengi be a társadalmat. Sose tudhatjuk, talán még nem késő.

Így az alapvető létkérdésekhez való hozzáállást illetően had búcsúzzam kedvenc japán idézetemmel: „a gyáva nap, mint nap meghal, a bátor csak egyszer”.