2012. május 22., kedd

A nő szerepe egy hazafias társadalomban.


Sajnos elég gyakori, hogy a honleányok a kocsmában a fiúkat megszégyenítő módon isznak, vagy káromkodnak. Elég elrettentő manapság az is, hogy ezek a lányok általában sátánista motívumokat is viselnek, vagy legalábbis férfiasabbak, mint ellenkező nemű társaik.

Ez a gyakori jelenség az előző rendszer maradéka, ahol is egyenjogúvá akarták tenni a nőket a férfiakkal. Ez az egyenjogúság azonban már előtte is létezett, az, amelyet maga a természet, a nemek alakítottak ki. A nő valódi szerepe nem a katonáskodás, vagy a férfi szerepének eljátszása.

A nő igazi feladata ezektől teljesen eltér. Legfontosabb hivatása kétség nélkül az, hogy anya legyen, és magyar gyermeket neveljen. Erre azonban nem elég huszonévesen gyermekvállalás előtt rádöbbenni, erre tudatosan és megfelelően készülni kell már gyermekkortól.

 A legegyszerűbb példa rá, hogy a kislány kezébe játék babát adtak. Ezek az ösztönök minden lányban benne vannak, azonban a jelenlegi társadalom próbálja elnyomni. Egy hamis képet fest a lány elé, ahol azzal a reménnyel kecsegtet, hogy minden álmát valóra válthatja, földbe döngölve ezzel a férfiakat. Így, az önmagát megvalósító lány nem tanulja meg időben azokat a dolgokat, amiket ugyan ösztönösen tud, de fejlesztésre szorul. Ilyen ösztönök például a hagyományok szeretete, amely a népdalok tanulásában, a hímzés, varrás, népi ételek elkészítésében nyilvánul meg. Ez, hogy a leány, a majdani anya megtanulja pedig saját édesanyja feladata még gyermekkorban. Ahogy tanítják a picit 2-3 éves korában a különböző mondókákra, gyerekdalokra, egy időben kell tanítani a vallásos létre, és természetes hivatása fontosságára.

A mai világban azonban sajnos nem várhatjuk el azt, hogy sok anya nevelje erre gyermekét, mert „nincs időm”, „fodrászhoz kell mennem”, „csak nyűg a gyerek, ha ez felnő, nem is kell több”. Sajnos ez a fajta gondolkodás idézte elő a mai állapotokat is, de higgyétek el magyar nővéreim, az igazi nőiesség nem a külsőtől függ. Nem az idomok teltségétől, vagy formájától függ, hanem attól, hogy lányként hogyan viselkedtek és hogyan készültök a legnőiesebb feladatra, az anya és a feleség szerepére.

Vadalma.

Nincsenek megjegyzések: